Technikai háttér 2. – kütyük

A net mellett a másik fontos tényező, hogy rögzítve legyen vizuálisan az út. Ez már egy mánia nálam. Néha az van bennem, hogy semmit nem fogok fényképezni, videózni, csak úgy vagyok egy túrán, kiránduláson. Viszont utólag nagyon bánnám, hogy nincs néhány kép és videó legalább. Így mindig van megfelelő cucc, hogy amit kell és lehet azt rögzítsem. 
4 éve, mikor Szlovákiában tekertünk Mikivel, akkor még a DSLR-t elvittem magammal. Ez most még csak eszembe se jutott. Részben az állandó rettegés miatt, hogy vigyázni kell rá, másrészt nehogy valahol elhagyjam vagy elvigyék. A súly pedig szintén súlyos ellenérv volt.
Így maradt a mobilom, ami most már egész korrekt szinten tud fényképezni. (Xiaomi Mi A1) Ez kéznél van mindig, így könnyen lehet előkapni menetközben és lőni néhány képet vagy videót. Az egyetlen hátránya, hogy baromi nagy, szóval néha félő volt, hogy kirepül a kezemből 😀
Aztán persze ilyenkor vérszemet kapok és hirtelen már láttam értelmét egy actioncamnek. Így már télen elkezdtem nézegetni valami olcsó, de elfogadható minőségű cuccot. GoPro szóba se jött. Nem az én árkategóriám. Így maradt az SJcam és annak még olcsóbb kínai utánzatai. Így kötöttem ki az Eken H9R típusnál. Egy jó ideig túrtam a netet, mindenféle összehasonlító videót megnéztem.

Ahogy elmélyedtem a témában gyorsan kikristályosodott, hogy mi a lényeg. Vagy van pénzed egy profi kamerára (GoPro vagy Garmin) és akkor tuti minden, mert van benne giroszkóp és szuper képminőség, meg a márka nyújtotta garancia, hogy nem szart vettél, sok fícsörrel.
A másik, hogy nincs sok pénzed, kategórikkal kevesebb a keret és akkor meg olyat tudsz csak venni. Itt viszont nagy a szórás. A tízezres kínaitól kezdve az 50 ezres közékategóriás SJcam-ig. A lényeg, hogy valójában itt sincs sok különbség. Így maradt végül a 10 ezres kínai, ami nem marad el szinte semmiben egy drágább SJcam-től. Legalábbis az én felhasználási profilomat nézve.
Ekkor jött még egy kör, hogy ebben a kategóriában is melyiket éri és honnan. Ki kellett szűrni a kamu, már Ekent is hamisító gyártókat. Mert oké, hogy ez az Eken 4K is csak vicc, de egy hamisítványnál még a hd és a fullhd is vicc. Szerencsére elég sokan rendelnek ilyen cuccot itthon is és elég népes tábora van Fácsén, így könnyű dolgom volt, mert az előre kigyűjtött, tesztelt néhány oldal közül kellett a legjobb csomagot kínáló eladót választani. Maradt a jól bevált Ali. 
Eken H9R (R=remote)
Kevesebb, mint 20 ezerből kijött a kamera és mellé egy teljes csomag: az egész cuccnak egy tartó táska, két pótakksi a csomagban lévő mellé, ehhez töltő, amivel két akksit lehet egyszerre tölteni és persze bringára, sisakra rögzítő, csavaró bigyók, mellkaspánt és fejpánt, monopod (direkt nem írok selfibotot). 
A legjobban a mellkaspántot akartam, hogy benne legyen a csomagba. A kormányra rögzített verzió igen rázkódik és egy ilyen olcsó, stabilizáló nélküli kamerával végképp gáz lehet a felvétel. Kaptam a csomagba egy kis rögzítő bigyót, amire a kamerát hozzá lehet illeszteni. A baj az, hogy ha felülök a bringára, akkor nagyon lefelé vagy felfelé néz a kamera, pont nem lehet jól belőni, mert nem engedi a fizikai méret, korlát. 
Így futottam bele a J-hook nevű cuccba (utólagos Ali rendelés, még a túra előtt bőven megjött), ami jóval ideálisabb mozgást tesz lehetővé, így szépen be lehet állatani a dőlésszöget, akár trekkingen, akár országútin használom, ahol még jobban be vagyok hajolva.
J-hook adapter

Ettől függetlenül az egész úton nem a legjobb pozícióban használtam így sokszor csak a kormány látszódik 😀 😀 Utolsó nap, Koperben sikerült jól beállítani, az ottani 10 perc anyaga jó lett 😀 😀 😀 😀

A másik persze az utómunka. Felvenni egyszerű. De azt a sok gigányi adatot átnézni, feldolgozni… 1080/60-as beállítással rögzítettem. Ennek a típusnak ez a legjobb és egész korrekt méretű formátuma. A 4K 25 fps-el rögzít 😉 Lényeg, hogy rá lehet festeni a kamerára a 4K-t és így lehet árulni 😀 De a fullhd tényleg szuper.
Ami zavar, az pont a kamera lényege, a kis fókusztávolság, ami előidézi a halszem hatást. Ez alkalmadtán már zavaró lehet, viszont cserébe egész szép átfogású képet látunk. Ezt néhány videónál fisheye eltávolító, módosító eszközzel tompítottam. 
Szerkesztéshez a Kdenlive-t használom. Linuxon kezdődött és folyik a fejlesztése, de már windowson és macen is elérhető. A legstabilabb verzió még mindig inkább a Linuxos. Windowson van egy-két apró, ám kellemetlen beállításbeli és használatbeli bug. Ettől függetlenül a fisheye effekt jól használható. 170 fok a látószöge a kamerának. Ebből persze sokat levág, ha a fisheyet használom. Valamit valamiért. Nem mindig használom.
Kdenlive
Majd teszek fel videókat is, ne csak duma legyen róla!


Technikai háttér 1. – internet

Azért azt le kell szögezni az elején, hogy egy ilyen túra a 21. században viszonylag egész könnyen össze – és leszervezhető. Olvastam blogokat, élménybeszámolókat, amik a 80-as 90-es években történtek. Se mobiltelefon, se internet, se igazán komolya kiépült kapcsolat az országok között. Főleg nem nyugati országokkal. 
Nagy előny, hogy egy rakás weboldal segít abban, hogy megtervezzük az útvonalat. A több lehetőség közül megválasszuk, hogy melyik útvonaon is menjünk egy-egy szakaszon. Segítenek ebben a szintvonalak, magassági diagramok, más túrázók sokéves tapasztalatai. És persze ezek útközben is a segítségünkre voltak, akár offline, akár online térképekkel, szolgáltatásokkal. Ezt az utat egy hagyományos térképpel meg se mertem  volna próbálni, mert tuti eltévedek.  
A készülés során ha valamit nagyon pontosan meg akartunk nézni, akkor még streetviewt is használtunk. Gyerekkoromhoz képest szinte felfoghatatlan technikák és lehetőségek tárháza, amit az út során bármikor tudok használni a mobilomon.
Többféle weboldal is van, amit nagyon jól tudunk bringás utak tervezéséhez:
Mobilon pedig az OsmAnd mellett tettük le a voksot Nándi javaslatára. Én inkább gyalogtúrázáshoz való alkalamázokat ismerek és használok (Oruxmaps, Locus), de ilyen navigáláshoz – vagy akár autóhoz is jó – mindenképpen sokkal jobb. Offline térkép egész Szlovéniáról és az Észak-Olasz régióról, POI-val. Ez ingyen simán megy. 
Az útvonal folyamatos rögzítéséhez pedig a Stravat használtuk. A 30 napos ingyenes prémium előfizetést beaktiváltuk a túra előtt és így még élő nyomkövetést is tudtam küldeni Mariannának. Így legalább napközben rá tudott nézni, hogy éppen merre vagyunk, hogyan haladunk. (Bár nekem már volt egyszer néhány hónapra Strava előfizetésem, mégis engedte a rendszer, hogy egy újabb 30 napos ingyenes prémium előfizetést aktiváljak 🙂 Amit a tegnapi napon töröltem is 🙂 Nándinak meg egyébként sem volt még előfizetése és a 30 napos próbaidőszakot sem vette igénybe korábban, így neki is simán ment az ingyenes prémium szolgáltatás. Mondjuk annyit nem nyertünk vele, kivéve ezt a nyomkövetést, ami tényleg nagyon hasznos. És Marianna elmondása szerint teljesen jól működött, szépen látta mindig, hogy hol megyünk, hol állunk vagy húzódhattunk be az eső elöl. Nem akadt le egyszer sem.
Persze ehhez folyamatos internetre van szükség, hiszen máshogy nem tudja a telefon jelezni a helyét. Wifi ugye nem jöhet szóba, ezt nem magyaráznám túl 🙂 Lényeg, hogy csak mobilinternettel lehet ilyet megvalósítani. Úgyhogy már bőven a túra előtt érdeklődtünk a Telenornál, hogy mi a helyzet a külföldi mobilinternetes roaminggal. Mindketten speciális flotta tagjai vagyunk, szóval ez szerződéstől is függ. Végül nem volt nagy gond vele, mert  ugyanúgy használható a net külföldön, mintha itthon lennék, mivel Szlovénia és Olaszország is abban a kategóriában van, ahol így használható.
Előfizettem egy 3,5 Gb-s csomagot, ami nem megújuló. Simán sms-ben vagy a Telenor alkalmazásban egy gombnyomással megrendelhető. (Főleg, ha nem olyan a flotta, hogy csak az ügyintézőnek van joga hozzá és része a csomagnak.)
Kb. 2,1 Gb maradt mire hazaértünk. Ezt én tökéletesen hatékonynak és szupernek érzem, 10 nap aktív, folyamatos 4G használat mellett. Igaz nem online volt a navigáció, de a Strava és a követés mindig ment. És bármit kellett nézni, keresni, akkor használtuk.
Persze az első napokban, ahol tudtuk mindig a szállás wifijét használtuk, de voltak napok, amikor wifi nélkül voltunk és baromira elég volt ez a net.

Apróbb sztorik és videók 3.

Hidak

Utunk során sokféle tájon tekertünk. És ilyenkor van nagy előnye  a bringának, mert sokkal jobban része a tájnak az ember, mintha csak egy suhanó autóból nézi.
Szlovéniában, a hegyek mellett a folyók és a rajtuk lévő hidak is érdekesek és szépek.
Sajnos Ljubljanában arra nem volt időnk, hogy a híres – legalábbis a turisztikai kiadványokban nyomatják – sárkányos hidat megnézzük és lefényképezzük. Pedig ez még bőven illett volna a sorba.

Mivel Ljubljana felé a Száva-völgyében haladtunk szinte végig, így egy-két hídon át-át mentünk. Persze nem mindegyik érdemel szót, de volt néhány nagyon szép és egyedi.
Az egyik ilyen híd nem sokkal Celje után, egy Laško nevű kisvárosban volt. Lakossága kb. 13 ezer a wikipédia szerint. És nem másból élnek, mint a sörgyártásból, ami a Laško pivo. Én, mint világszerte híres sörivő iszonyat örültem ennek 😀 Viszont elmondom a sörkedvelőknek, hogy pont a sörgyár utcáján keresztül mentünk ki a városból. Az üzem egyik nagy kapuja nyitva volt, amin úgy dölt ki a tömény sörszag – gondolom főként a komlót érezhettük -, mintha a sörfőző kazánok között mentünk volna végig. Érdekes volt, többen biztos nagyon élvezték volna az illathatásokat 🙂
De térjünk vissza a hidakhoz, mert nem a sörökről terveztem regélni 😀
Szóval Laškonál is át kellett menni egy hídon, ami nem annyira nagy, de van egy érdekes kis kiugró része, amit azért építettek, hogy jobban lehessen érezni, hogy a folyó fölött vagyunk. Nagyon szép a kilátás egyébként is a környékre. Rálátni a Laško pivo gyárra is 🙂 Amennyire tudtam ezt láthatóvá tettem az alábbi videóban.
Egyébként most, hogy rákerestem külön google maps-en erre a laško-i hídra, beadott még két másik hidat is a városban, amik nem kevésbé érdekesek, csak arra nem jártunk 🙂

Az egyik.

A másik.

Aztán utunk során még legalább kétszer mentünk át úgy a Száván, hogy érdekes hidat láttunk.

Most, hogy keresgélek, rájöttem translate segítségével, hogy a híd szlovénul: most 🙂

És így most már nem is annyira fura, hogy Zidani most volt az egyik település neve. Ez egy forgalmas vasúti csomópont Szlovéniában a dombok között, a Savinja és a Száva találkozásánál. Utánaolvasva kiderült, hogy már Kr.e. 20-ban volt itt híd a Száva felett már a rómaiak idején.

Mi a legkisebb hídon tekertünk át. Egyszerre csak egy irányba van forgalom. Sokat nem kellett várni. Lámpa se volt a forgalom irányítására, csak kultúra szükséges hozzá és működik. Persze itt is volt, aki bepofátlankodott a hídra, nem adva helyet a nagyobb autónak.

Nem messze a Zidani hídtól újra átkeltünk egy hídon, ami már a Száván ment át. Ez még a Monarchia idején készült fémvázas, de fapallókkal épített híd. Csak gyalogos és biciklis forgalom engedélyezett rajta. Nagyon szép a kilátás. Itt található: link.

A legismertebb híd a városban pedig, a Rialto, amiről egy képet se csináltam és csak a mellette lévő utcán mentünk el. Akkora tömeg volt, hogy semmi kedvünk nem volt a dög melegben ott nyomulni a sok túrista között.
Aztán hazajövet is volt két híd. Az egyik a Duna felett, a másik meg az Aldinál a kishíd, ahol álltunk 5 percet, mert gondolom előttünk épp tolatás zajlott és nem tudtunk rögtön befutni a megállóba. Mondtuk is, nem vagyunk rossz helyen. Mindketten közel lakunk innen, majdnem jobb, mint az állomás 🙂


Apróbb sztorik és videók 2.

Vonatok és bringaszállítás.
Amint utaltam rá korábban ezzel is meggyűlt a bajunk, bár számoltunk rá előre, hogy lehetnek gondok majd ezen a téren.

Annyira nem volt gáz, de ha többen is utaztak volna bringával, akkor lehetett volna.

Pestig szokás szerint a magyar viszonyok. A kis vonatokon, addig lehet rakni, amíg van hely. Ez kb. 3-4 bringa a wc és a kerékpárok számára kijelölt terület környékén.
Aztán átszálltunk Kiskufélegyházán. Itt felújított vagonokban voltunk. A bringatároló úgy lett kialakítva, hogy a korábbi wc-t vagy valami hasonló helységet elbontottak (ezt a kalauz néni mondta) és annak a helyére felcsavaroztak két valami fém bigyót. Ezek arra voltak hivatva, hogy oda be lehet rögzíteni a bringák kerekét… Állítom életében nem látott még biciklit, aki ezt tervezte. De, hogy vonaton még nem szállított az teljesen biztos 😀 Vicc 😀 Szép volt a vagon. Fel lett újítva, szépre lett festve stb. De egyébként kb. adtak a szarnak egy pofont a bringás résszel. A lényeg, hogy mivel csak mi voltunk ketten igazából, így nem volt gond. Még egy bringa és meghal a vagon.
A nemzetközi járat is érdekes volt. Mondjuk magyar bringás vagonban voltak a biciklik. Rajtunk kívül még 5 bringa került fel a vonatra. Hely volt. Ha csak simán fel kéne dobálni a bicikliket, akkor akár 50 darab is elférne. Csak egy utazásnál nem az a cél, hogy mennyire lehet megtömni a teret, hanem, hogy normálisan, biztonságosan lehessen szállítani a bringákat. 3 olyan része is volt a vagonnak, ahol 4-5 darab kampó volt, ahová fel kellett volna akasztani a bringákat. Szóval nem volt kicsi. És a három rész között is tök sok hely volt. Mindkét oldalon voltak ajtók, szóval állomástól függően bárhol fel és levehetők a cuccok.
A kampók viszont nem tudni milyen szabványú biciklikre vannak tervezve, mert mi feltettük az első kereket és nem fért be állítva. Nyomta a hátsó sárvédőt, amit nekem meg is nyomorgatott maradandóan. A kampót lehetett állítani, de nem volt értelme. Ha a küllők közé, a tengelyre tettük a kampót, akkor meg lógott az egész bringa és útközben csapongott volna ide-oda. Rögzíteni, zárni egyéb részeit nem is lehetett sehova. 
Így 15 perc szenvedés után a vagon oldalán lévő rácsokhoz pókoztuk és zártuk a bicikliket, ahogy végül ezt a többiek is tették. A kb. 15 kampóból egyik sem volt használva, mert bár szép és okos találmány, de a gyakorlatban nulla.
A pók segített, így szépen kibírták az utat egészen Celjéig és persze a hazautat is egészen Kopertől.
Olaszországban belföldi vonatoztunk is a Trenitaliaval, Mestreből Triesztbe.
Ahogy futott be a vonat az állomásra, árgus szemekkel figyeltük a kerékpáros piktogramot – ahogy arról már itthon kioktatott egy magyar kalauz – és csak nem láttuk sehol. Nem is értettük. Nem láttuk az elején se. Kalauzt kérdezzük nagy ilyedten, hogy merre a bici. Mutatja, hogy az egyes vagon. Oké, pedig semmit se láttunk rajta. Előrerohantunk, gurultunk és tényleg. Bár piktogram egyik oldalon se volt. Viszonylag egész könnyen feltettük a monstrumokat, majd balra egy ajtón át be a bringás tárolóba. Igazából ez is egy vicc 😀 Itt is volt kb. két valami vacak a falra csavarozva, mint a félegyházi vonaton, de képtelenség, hogy az megtartja a bringákat 😀
Így feltaláltuk magunkat. Volt egy kis asztallap lehajtva. Na ehhez pókoztuk mindketten a bringákat és szépen elhelyeztük őket úgy, hogy ne tudjanak eldőlni. Mondjuk a vonat 130-140-el ment, de nagyon csöndben és stabilan. Kevesebb, mint két óra alatt megtettük az utat Mestreből Triesztbe, ami előtte nekünk két napba telt. A kerékpáros jegy egyébként 3,5€ távolságtól függetlenül. Bizonyos tartományokban ingyenes. Sőt, az összecsukható kempingféleségek mindenhol ingyenesek.
Ott hagytuk a bringákat és beültünk a vagonba. Puha, kényelmes és tiszta volt. Egy szimpla olasz regionális vonat. Látszott, hogy többen ezzel ingáznak, mert munkából jöttek vagy mentek. 
Menetközben egy montis srác és egy összecsukhatós bringás srác jött. Ők is feldobták, komolyabb rögzítés nélkül a bringákat, de ők csak pár állomást utaztak.
Konklúzió. Igazából sehol se igazán profi a bringás vonatozás. Nem erre van kihegyezve. Mivel nem voltak sehol se sokan, így mákunk volt és nem volt gondunk. Tömeg esetén nem tudom milyen bonyodalmak alakultak volna ki.
Trenitalia
Trenitalia
Mestre állomás
Úton Triesztbe
Koperből haza, újra a magyar vagon. Már nem kampózgattunk 🙂
Koper
Kiskunfélegyházáról Pestre. Az átalakított wc és az új csoda.
Induláskor Pesten a nemzetközi járat magyar bringás vagonja.
Így lettek végül odapókkozva és zárva.
Trenitalia (Mestre – Trieszt)
Trenitalia (Mestre – Trieszt)

Apróbb sztorik és videók 1.

Superman is bringával megy a celjei várba
A celjei kulcsos sztori már ismert, ki lett vesézve. Azt is említettem, hogy nagyon eláztunk.
A várhoz felvezető út eleje nem vészes, aztán egyszer csak az egyik utcán jobbra kell fordulni és hirtelen megindul egy baromira kaptatós út. Pihenő – mármint lankásabb rész – nem nagyon van.
Bár mi így is megálltunk néhányszor, mert baromi kemény volt. Félúton félreálltunk, hogy kicsit pihenjünk, mert újabb kaptató jött.
Messziről már láttuk 10 perce is, hogy közeledik a város túlsó felén, a dombok mögül egy komolyabb eső. Ez pont a pinenőnél ért el bennünket. El kezdett szemerkélni, ami először nagyon jól esett. Lemosta az izzadságot és frissített. Aztán jobban rázendített. Zuhogott. Még ez is jól esett. Ennyi még kell is. Csak essen. Élveztük. De csak nem akart elállni.
Nándi felült és tekert tovább, hiszen úgyis mindegy már. Én közben behúzódtam az út szélén lévő fák alá. Semmit nem ért. Ugyan úgy zuhogot rám az eső, sőt. Tetejébe full csalános volt a fák alatt. Szóval szétázva és lábfejtől – mert papucsba mentem 😉 – térdig égett és bizsergett a lábam, miközben totál víz voltam mindenhol. Én inkább toltam a bringát a következő kanyarig. Nándi már ott várt, mert talált egy kis “utcát”, bejárót egy házhoz, ahová nem annyira esett az eső. Persze ott is esett, de enyhébben 🙂
Na, álltunk ott vagy két percet se és kisütött a Nap, a felhők elmentek, mintha semmi se történt volna. Az esőre csak a mi elázott kinézetünk és az úton nagy sebességgel ömlő patak utalt. A lényeg, hogy jól esett tényleg. Sőt, én a papucsos, strandolós outfittel egész jól megúsztam az egészet. A pólom viszont iszonyat büdős lett. Izzadság, kiadós eső és napszárítás. Ütős hármas. A következő napokban egy szatyorban figyelt a táskám mélyén, várva, hogy néhány nap múlva átöblítsem és elviselhető szaga legyen.
Felérve a várhoz csodáltuk a kilátást és próbáltunk száradni, mindhiába, úgyhogy bementünk a várba és inkább ott szárítottuk. De az már történelem 😀

Egyébként több magyarral is találkoztunk a várban. Csak érdekességképpen.
Például Hunyadival is. De őt én vittem oda a tollammal a vendégkönyvbe 😀
Nesze neked Cillei Ulrik 😀
A celjei várhoz való kiruccanásunk Strava trackje:
https://www.strava.com/activities/1730028065

8-9-10. nap – "Bejöttünk, me’ kint vótunk!"

A hazautazás se volt kisebb kaland, mint a napokig való tekerés.
Elsőként Mestreből vonatoztunk Triesztbe, majd onnan tekertünk egy rövidet az olasz-szlovén határ mentén lévő Lazzarettoba, ahol az utolsó napi kempingünk volt.
Innen pedig másnap tekertünk egy bő 10 kilométert a szlovén Koper tengerparti városába, ahonnan az Istria járat indult Pestre. (Ezzel jöttünk induláskor is, csak mi leszálltunk róla Celjénél.)
Végül nem mentünk egészen Pestig, mert a vonatunk késésben volt és nem értük volna el a bajai vonatot időben már. Így Fehérváron átszálltunk Tárnok felé, majd onnan Sárbogárdra. Onnan meg az ismerős járaton egészen hazáig jöttünk.
16 óra vonatozás és kb. 690 km.
Sárbogárdon 11 óra körül ültem a megálló padján és szédültem 😀 Mondjuk még mindig érzem a lebegést, pedig azóta már eleget aludtam.

Újra itthon

7. nap – Mestre, Velence

Két estét maradtunk az eredeti tervekhez mérten Mestreben. Első nap szereztünk csavart az OBI-ból 😀 Ki tudja bírja-e az utat hazáig a GYORSKÖTÖZŐ. Így volt a biztos. Probléma elhárítva.
Felmértük a terepet a mestrei vasútnál a Triesztig tartó vonatozás kapcsán. Automata segítségével egész könnyen tudtunk jegyet venni. Iszonyatos meleg volt.
A vasúttól nem messze egy pizzériába beültünk, ettünk, kicsit sziesztásztunk. Majd a mellette lévő Biciparkban fél eurós napijegyért leraktuk a bringákat, mert Velencébe tilos biciklit bevinni.
Vettünk másfél euróért buszjegyet és bebuszoztunk Veneziaba. 10 percenként járnak ki és be buszok, vonatok, villamosok. A légkondicionált busz jól esett, bár 10 percnél nem volt hosszabb az út.
A piazzale Roma-tól indulva végéigsétáltuk a várost. Hullafáradtak voltunk eleve. Dög meleg volt, de jó volt. Több, mint 10km-et gyalogoltunk. Ettünk brutál finom gelatot és vettünk vásárfiát 😀 Éltetjük a velencei kisipart. Meg a kínait 🙂
Visszabuszoztunk és a bringákat felvettük. Itt a Biciparkban tudtam először pumpálni. Sehol máshol nem volt pumpa, mert szinte csak önkiszolgáló kutak vannak Olaszországban és nem volt sehol sem pumpa. Érdekes, hogy pumpálás nélkül megtettünk több, mint 450 km-t. De most egy kicsit fujtunk bele.
Elővettem olasz “tudásom”, meg a translate-t és nagy büszkén kérdeztem:”può essere pompato?” Azaz lehet pumpálni?
Néztek rám nagy szemekkel, hogy mit akarok, végül gyorsan összeállt, hogy levegő kell a kerékbe. Bácsi leült egy sámlira, én meg kértem, hogy cinque punto cinque, azaz 5.5 bar kéne bele. Nyomkodta a gumit utalva rá, hogy nincs nyomásmérő, majd érzésére, csak szóljak, amikor elég. Na ez a pontosság. Mielőtt eldurrant volna a kerék gyorsan mondtam, hogy oké, az elsőbe meg nem is kell.
Kifelé jövet a bringa parkolóból ránéztem, hogy megfordítva, a “pompato”-t mire fordítja olaszról magyarra a translate: “szivattyúzni” 😀 Hogy ezt jelenti-e, az se biztos, de nem csoda, hogy nem értették mit akarok szivattyúzni 😀
Aznap este ettünk, időben lefeküdtünk, csak a meleg miatt nem tudtam vagy hajnali 3-ig aludni.
Kómásan kezdődött a hazautazás első napja.

6. nap – Szenvedés Mestreig (Velence)

A következő napon a cél mindenképpen Mestre volt. Ott is egy Eco Garden nevű külvárosi tanya, ami szállást is ad napi 10 euroért.
Az előző napi nem tervezett útvonalmódosítás miatt, nem csak a hőséggel és a fáradtsággal kellett megküzdeni, hanem a plusz kilométerekkel. Más utakon nem lehet eljutni Velencébe a lagunas és csatornákkal szabdalt tájon. Így az előző napi kitérőt is vissza kellett tekerni.
Ezen az útvonalon is csak tanyák, gazdaságok, síkság és hőség. Viszont amíg előző nap összesen 4 db fa volt az út mellett 80km-en (tényleg, számoltam és eddig simán megy), addig a második szenvedős napon volt több fasor az út szélén kilométereken át. Ez nagy kegyelem volt. Egész jól tudtunk haladni, pedig aznapra kb. 100km volt Mestreig. Én nem hittem, hogy valaha is odaérünk 🙂 Falutól-faluig jártunk, kúttól-kútig. Rengeteg vizet ittunk. Aznap már egy kis sziesztát is beillesztettünk. Kellett, mert képtelenség volt abban a hőségben tekerni. Annyi előnyünk volt a korábbi napokhoz, hogy bár rohadt fáradtan voltunk, egész jó időben el tudtunk indulni Lignanoból és leróttunk a 100 kilométerből viszonylag sokat már délután kettőig. Így azért este 10-ig még sok időnk maradt. Tudtunk pihenni és újult “erővel” továbbmenni a hőn áhított célig. Az útvonalat se volt egyszerű tartani, mert Velencéhez közeledve bedurvult a forgalom. Nem kicsit.
Az egyik faluban Nándi épp kutat vadászott a térkép alapján és a templom melletti kis téren, egy focipálya szomszédságában talált rá a kútra.
A pályán mit csinált 10 félmeztelen barna és izzadt olasz srác?! Természetesen fociztak. A kapus rendes hosszú mezben, kesztyűvel. Betegek:D
Velence előtt 20 kilométerrel egy kicsit murvás, nagyobb részt betonozott úton közeledtünk. Én nagyon elfogytam. Ekkor még tartalék szuper lötyit is megittam (BiotechUsa cucc). Zselét már nem mertem, mert meghajtott kicsit. Benyomtam egy fél duplacsokis zero energia szeletet. Maradjunk annyiban, hogy placebo. Cukros víz 😉 A fáradt lábaimnak már semmit sem ért. Mondjuk nem is arra van kitalálva.
Az egy újabb kínszenvedés volt míg eljutottunk Mestre határába. A csatornák és a lagúna autóval se lehet egyszerűen átjárható, de bringával kész rémálom, ha nem ismeri az ember a terepet. OsmAnd térképet használtunk, anélkül esélyünk se lett volna.
Hihetetlen módon, de eljutottunk Mestrebe és haladtunk az elkerülő utakon. Kb. 1 kilométerre a szállás előtt halljuk, hogy valami kattog. Mondom az én bringam, de menjünk. Nem tudom mi lehet. Valami hang jött a pedál felől. Mindegy menjünk, kb. két perce csinálja. Biztos semmi extra, eddig is hangszennyezett a bringám, nem lesz másként most se.
Na, lámpás kereszteződés. Megállunk, naplemente, szmog, ezer autó. Na, nézzük mi zörög. Csak a csomagtartó. Ugyanis csak a két gumipók tartotta az egészet, amin két oldalt a nagy táskák, felül pedig a sátor. Kb. 12 kg.
A csomagtartó két csavarja és anyukája, ami a vázhoz rögzíti a csomagtartót egyszerűen disszidáltak, még nálam is kevésbé bírták és leléptek. Egy instant hála magamban. És már martam is ki a szerszámos cuccból a mindenre jó GYORSKÖTÖZŐT.
Furatonként két darab beköt és már zötyöktünk is tovább. Belegondolni se mertem, hogy mekkorát esek, ha a gumipókok nem úgy vannak rögzítve. De hogy hogyan bírták így tartani azt a nagy súlyt?! Kögyelem kérömszépen 🙂
És ez egy kilométerre a fő céltól.
Szóval már késő estére értünk az Eco Gardenbe. Na az még egy érdekes hely 😀
9-re beestünk a semmiből. “Ciao, bona sera.”- mondta egy idősebb, alacsony, szemüveges, aranyos hölgy. Mondtam: “we…” És itt végképp elakadtam. Egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni. Nándinak ment, pedig végig ő navigált.  Néni mondta keressük hátul Vincenzot. Megtaláltuk. Egy őszülő, kissé zavart tekintetű bácsi egy hosszú asztalnál. Id cards. Fejenként 10 euro/night.
Lecucc, sátor, iszonyatosan szét voltunk csúszva. Szédültem. Egy almafákkal teli kertben volt a helye a sátraknak.
Visszabotorkáltunk a főépülethez, ahol egy medencében német gyerekek kiabálva, felszabadultan játszottak. Mi leültünk egy asztalhoz és még kaját is tudtunk rendelni. Forró, friss és finom, házi lasagne, bolognai raguval. Tepsis vagy tepszis, ki, hogy ejti 😉 És mellé egy pohár saját házi vino rosso (🍷).
Mint egy hippi telep 😀 Nem vagyok egy hippi rajongó, de itt jól esett ez közvetlen, családias fogadtatás és hogy komolyabb kérdés nélkül simán bevettek a szállásra.
Na ez volt a csúcs. Majd egy kis esti medencézés. Hihetetlen. A nap során nem sokszor hittem, hogy este 10-kor ez lesz velünk. Újabb sikeres napzárás.
És elértük a célt, innen már csak egy szimpla buszozás volt Velence.
Másnap reggel felkeltünk és épp akkor jött gyalog két srác, hátukon hatalmas túrazsák. Többen dolgoznak ezen a tanyán, köztük egy Francesco nevű bőven ötvenes szikár raszta fazon is. A szemüveges cuki néni hangosan hívta a nevén – innen tudom, hogy Francesco 😉 -, mert jött két újabb vendég és meg kéne nekik mutatni az előre felállított sátrukat. Mellettünk haladtak el. Francesco barátságosan köszöntötte a srácokat, akik szintén latinos fazonok voltak. Kérdi Francesco barátunk, hogy honnan jöttetek. Mire a válasz: “Mehiko”. Azaz México. Oké, mondom köszi 😉 Persze nem gyalog jöttek. A szomszéd város Mestre mellett, Tessera, ami a reptér. A helyi Vecsés. De azé mégis durva volt hallani.

5. nap – Szenvedés Olaszországban

A harmadik tekerési napot kb. délután 1-kor tudtuk megkezdeni. Az előző napi őrült 127 km-es dimbi-dombi után laza sík következett. Viszont bedurrant az idő 30 fok fölé. Kb. 3 települést tudtunk csak bedarálni. Ennünk kellett. De 3 körül az éttermek pihiznek. Egy nyamvadt pizzát nem tudtunk enni. Maradt a jó öreg multi. McDonald’s. Igazából már ez is életmentő volt. Egy közeli boltban pedig feltankoltuk a kajabázisunkat, majd folytattuk a szenvedést a forró, sík, uncsi tájon. Tengert nem láttunk, mert már lagúna az egész. Elvileg aznap már Mestrebe akartunk érni. Esélyünk nem volt rá. A késői, fáradt indulás miatt jelentős csúszásban voltunk, amit a hőség csak súlyosbított.
Este 8 körül erőteljesen keresni kezdtünk szállást bookingon és az offline térképen. Ennek folyományaként sikerült egy rossz helyre szállást foglalnom. A rossz hely, akkor derült ki miután visszaigazolták a foglalást. 10x megnéztük, hogy tuti hely, bevállalható vészhelyzetben. Hogy rontottam el azt nem tudom, de egy kicsit szétcsúsztam mikor mellbevágott a felismerés, hogy 25km-el visszább van a lefoglalt és kifizetett szállás, mint ahol mi vagyunk…
Ilyen gyorsan ritkán dobok ki az ablakon pénzt, mint akkor… Mariannát fel is hívtam, hogy legalább kibeszéljem magamból és őt se érje meglepetésként az összeg a számlán. Ez mélypont volt mentálisan és fizikailag is.
Végül Nándi lenavigált minket Bibione mellé Lignano Sabboadoroba. Ez is egy klasszikus olasz tengerparti üdülőhely. Hulla fáradtan és letörve (én) estünk be. Persze volt hely. Adatok egyeztetése és máris lehetett sátrát állítani. Volt szuper zuhany. Viszont olyan meleg volt már éjjel, hogy alig bírtam aludni. De legalább volt helyünk.
Másnap idő kellett míg összeszedtük magunkat és persze a felszerelést. A meleg pedig nem szűnt, csak még jobban durvult. Az előző nap is szenvedős 80km volt.

4. nap eseményeiről a vonaton

Jó régen nem írtam, semmi időnk nem volt. Rohanni kellett minden nap.

Amiről már nem írtam azok a Ljubljana utáni napok.

Kezdem a Ljubljana – Aurisina szakasszal.

Ez egy brutálisan hosszú, emelkedős, szerpentines út. Ljubljana után elég jó terepen mentünk. Kerülgettük a hegyeket és nagyon szép tájon tekertünk.
Aztán jöttek a megkerülhetetlen emelkedők, hatalmas szerpentines részek. A jó az volt, hogy bár eső volt néha, mégis jól esett, mert picit enyhébb lett a levegő.
Nagyon lassan tudtunk átevickélni ezeken az emelkedőkön, de végülis sikerült. Viszont eleve később tudtunk elindulni Ljubljanából. És a városból kijönni se volt kevés idő.
Így hiába haladtunk jól, nagyon messze voltunk még Aurisinától. És este 10-ig oda kellett érni a szállásra, különben kereshettünk volna campinget (Camping Carso)
. Szinte lehetetlen lett volna bringákkal, éjjel, hulla fáradtan.
Marianna is telefonált a szállásra, hogy várjanak. Azt mondták 10-ig tudnak várni.
Elég stresszes volt a helyzet. A mák az volt, hogy a sok emelkedő után az út maradék részén szinte csak gurultunk. De bő 30km-t. Volt hogy 55-60 közötti sebességgel mentünk. Sok helyen alapból 30 felett mentünk. Iszonyatosan gyorsan haladtunk és közben Nándi navigált. Nélküle nem ment volna.

Fél 10-re odaértünk. Check-in. És sátorállítás, zuhany. Béke.

Folyt. Köv.

Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el