 |
| Superman is bringával megy a celjei várba |
A celjei kulcsos sztori már ismert, ki lett vesézve. Azt is említettem, hogy nagyon eláztunk.
A várhoz felvezető út eleje nem vészes, aztán egyszer csak az egyik utcán jobbra kell fordulni és hirtelen megindul egy baromira kaptatós út. Pihenő – mármint lankásabb rész – nem nagyon van.
Bár mi így is megálltunk néhányszor, mert baromi kemény volt. Félúton félreálltunk, hogy kicsit pihenjünk, mert újabb kaptató jött.
Messziről már láttuk 10 perce is, hogy közeledik a város túlsó felén, a dombok mögül egy komolyabb eső. Ez pont a pinenőnél ért el bennünket. El kezdett szemerkélni, ami először nagyon jól esett. Lemosta az izzadságot és frissített. Aztán jobban rázendített. Zuhogott. Még ez is jól esett. Ennyi még kell is. Csak essen. Élveztük. De csak nem akart elállni.
Nándi felült és tekert tovább, hiszen úgyis mindegy már. Én közben behúzódtam az út szélén lévő fák alá. Semmit nem ért. Ugyan úgy zuhogot rám az eső, sőt. Tetejébe full csalános volt a fák alatt. Szóval szétázva és lábfejtől – mert papucsba mentem 😉 – térdig égett és bizsergett a lábam, miközben totál víz voltam mindenhol. Én inkább toltam a bringát a következő kanyarig. Nándi már ott várt, mert talált egy kis “utcát”, bejárót egy házhoz, ahová nem annyira esett az eső. Persze ott is esett, de enyhébben 🙂
Na, álltunk ott vagy két percet se és kisütött a Nap, a felhők elmentek, mintha semmi se történt volna. Az esőre csak a mi elázott kinézetünk és az úton nagy sebességgel ömlő patak utalt. A lényeg, hogy jól esett tényleg. Sőt, én a papucsos, strandolós outfittel egész jól megúsztam az egészet. A pólom viszont iszonyat büdős lett. Izzadság, kiadós eső és napszárítás. Ütős hármas. A következő napokban egy szatyorban figyelt a táskám mélyén, várva, hogy néhány nap múlva átöblítsem és elviselhető szaga legyen.
Bár mi így is megálltunk néhányszor, mert baromi kemény volt. Félúton félreálltunk, hogy kicsit pihenjünk, mert újabb kaptató jött.
Messziről már láttuk 10 perce is, hogy közeledik a város túlsó felén, a dombok mögül egy komolyabb eső. Ez pont a pinenőnél ért el bennünket. El kezdett szemerkélni, ami először nagyon jól esett. Lemosta az izzadságot és frissített. Aztán jobban rázendített. Zuhogott. Még ez is jól esett. Ennyi még kell is. Csak essen. Élveztük. De csak nem akart elállni.
Nándi felült és tekert tovább, hiszen úgyis mindegy már. Én közben behúzódtam az út szélén lévő fák alá. Semmit nem ért. Ugyan úgy zuhogot rám az eső, sőt. Tetejébe full csalános volt a fák alatt. Szóval szétázva és lábfejtől – mert papucsba mentem 😉 – térdig égett és bizsergett a lábam, miközben totál víz voltam mindenhol. Én inkább toltam a bringát a következő kanyarig. Nándi már ott várt, mert talált egy kis “utcát”, bejárót egy házhoz, ahová nem annyira esett az eső. Persze ott is esett, de enyhébben 🙂
Na, álltunk ott vagy két percet se és kisütött a Nap, a felhők elmentek, mintha semmi se történt volna. Az esőre csak a mi elázott kinézetünk és az úton nagy sebességgel ömlő patak utalt. A lényeg, hogy jól esett tényleg. Sőt, én a papucsos, strandolós outfittel egész jól megúsztam az egészet. A pólom viszont iszonyat büdős lett. Izzadság, kiadós eső és napszárítás. Ütős hármas. A következő napokban egy szatyorban figyelt a táskám mélyén, várva, hogy néhány nap múlva átöblítsem és elviselhető szaga legyen.
Felérve a várhoz csodáltuk a kilátást és próbáltunk száradni, mindhiába, úgyhogy bementünk a várba és inkább ott szárítottuk. De az már történelem 😀
Egyébként több magyarral is találkoztunk a várban. Csak érdekességképpen.
Például Hunyadival is. De őt én vittem oda a tollammal a vendégkönyvbe 😀
Nesze neked Cillei Ulrik 😀
Például Hunyadival is. De őt én vittem oda a tollammal a vendégkönyvbe 😀
Nesze neked Cillei Ulrik 😀
A celjei várhoz való kiruccanásunk Strava trackje:
Adria 2018 