Apróbb sztorik és videók 2.

Pestig szokás szerint a magyar viszonyok. A kis vonatokon, addig lehet rakni, amíg van hely. Ez kb. 3-4 bringa a wc és a kerékpárok számára kijelölt terület környékén.

Aztán átszálltunk Kiskufélegyházán. Itt felújított vagonokban voltunk. A bringatároló úgy lett kialakítva, hogy a korábbi wc-t vagy valami hasonló helységet elbontottak (ezt a kalauz néni mondta) és annak a helyére felcsavaroztak két valami fém bigyót. Ezek arra voltak hivatva, hogy oda be lehet rögzíteni a bringák kerekét… Állítom életében nem látott még biciklit, aki ezt tervezte. De, hogy vonaton még nem szállított az teljesen biztos 😀 Vicc 😀 Szép volt a vagon. Fel lett újítva, szépre lett festve stb. De egyébként kb. adtak a szarnak egy pofont a bringás résszel. A lényeg, hogy mivel csak mi voltunk ketten igazából, így nem volt gond. Még egy bringa és meghal a vagon.

A nemzetközi járat is érdekes volt. Mondjuk magyar bringás vagonban voltak a biciklik. Rajtunk kívül még 5 bringa került fel a vonatra. Hely volt. Ha csak simán fel kéne dobálni a bicikliket, akkor akár 50 darab is elférne. Csak egy utazásnál nem az a cél, hogy mennyire lehet megtömni a teret, hanem, hogy normálisan, biztonságosan lehessen szállítani a bringákat. 3 olyan része is volt a vagonnak, ahol 4-5 darab kampó volt, ahová fel kellett volna akasztani a bringákat. Szóval nem volt kicsi. És a három rész között is tök sok hely volt. Mindkét oldalon voltak ajtók, szóval állomástól függően bárhol fel és levehetők a cuccok.

A kampók viszont nem tudni milyen szabványú biciklikre vannak tervezve, mert mi feltettük az első kereket és nem fért be állítva. Nyomta a hátsó sárvédőt, amit nekem meg is nyomorgatott maradandóan. A kampót lehetett állítani, de nem volt értelme. Ha a küllők közé, a tengelyre tettük a kampót, akkor meg lógott az egész bringa és útközben csapongott volna ide-oda. Rögzíteni, zárni egyéb részeit nem is lehetett sehova. 

Így 15 perc szenvedés után a vagon oldalán lévő rácsokhoz pókoztuk és zártuk a bicikliket, ahogy végül ezt a többiek is tették. A kb. 15 kampóból egyik sem volt használva, mert bár szép és okos találmány, de a gyakorlatban nulla.

A pók segített, így szépen kibírták az utat egészen Celjéig és persze a hazautat is egészen Kopertől.

Olaszországban belföldi vonatoztunk is a Trenitaliaval, Mestreből Triesztbe.

Ahogy futott be a vonat az állomásra, árgus szemekkel figyeltük a kerékpáros piktogramot – ahogy arról már itthon kioktatott egy magyar kalauz – és csak nem láttuk sehol. Nem is értettük. Nem láttuk az elején se. Kalauzt kérdezzük nagy ilyedten, hogy merre a bici. Mutatja, hogy az egyes vagon. Oké, pedig semmit se láttunk rajta. Előrerohantunk, gurultunk és tényleg. Bár piktogram egyik oldalon se volt. Viszonylag egész könnyen feltettük a monstrumokat, majd balra egy ajtón át be a bringás tárolóba. Igazából ez is egy vicc 😀 Itt is volt kb. két valami vacak a falra csavarozva, mint a félegyházi vonaton, de képtelenség, hogy az megtartja a bringákat 😀

Így feltaláltuk magunkat. Volt egy kis asztallap lehajtva. Na ehhez pókoztuk mindketten a bringákat és szépen elhelyeztük őket úgy, hogy ne tudjanak eldőlni. Mondjuk a vonat 130-140-el ment, de nagyon csöndben és stabilan. Kevesebb, mint két óra alatt megtettük az utat Mestreből Triesztbe, ami előtte nekünk két napba telt. A kerékpáros jegy egyébként 3,5€ távolságtól függetlenül. Bizonyos tartományokban ingyenes. Sőt, az összecsukható kempingféleségek mindenhol ingyenesek.

Ott hagytuk a bringákat és beültünk a vagonba. Puha, kényelmes és tiszta volt. Egy szimpla olasz regionális vonat. Látszott, hogy többen ezzel ingáznak, mert munkából jöttek vagy mentek. 

Menetközben egy montis srác és egy összecsukhatós bringás srác jött. Ők is feldobták, komolyabb rögzítés nélkül a bringákat, de ők csak pár állomást utaztak.

Konklúzió. Igazából sehol se igazán profi a bringás vonatozás. Nem erre van kihegyezve. Mivel nem voltak sehol se sokan, így mákunk volt és nem volt gondunk. Tömeg esetén nem tudom milyen bonyodalmak alakultak volna ki.