Miután jött az ötlet, hogy jó lenne a tengerig eltekerni, rögtön jött az is, hogy rendben, de mivel és milyen felszereléssel.
Saját magam részéről elsőre az volt a terv, hogy az országúti bringámat (Gepida Bandon 1100) készítem úgy fel, hogy egy hosszabb trekkingelős túrát bírjon. Ebben csak az a legnehezebb, hogy egy felesleges furat sincs rajta, ahova mondjuk egy csomagtartót szerelhetnék. A nyeregcsőre erősíthető tartók pedig kevés súlyt bírnak. És a hátsó felnimen lévő hajszálrepedés sem túl biztató. Tehát még egy komplett hátsó kereket is kellett volna vennem. Ez így már sok.
Így maradt a döntés a jó öreg Magellán Cygnus trekkingem mellett, amit már lassan 15 éve gyűrök. Erre lehet pakolni. Viszont acélvázas, tehát a súlya rengeteg. És a saját súlyom se a pehelysúly kategóriát képviseli. (circa 100 kg) Szóval fogyni is kell még a tavasz folyamán.
Mivel sátras túrára készülünk, így mindent magunkkal kell cipelni. Hálózsák, önfelfújós derékalj, sátor és persze 10 napra ruha, bringás szerszámok stb.
A múlt héten már végeztem is egy tesztpakolást és fel is aggattam a két csíptetős Acor oldaltáskát a hátsó csomagtartóra. Egyelőre biztató a kép, úgy tűnik mindent kényelmes el tudok majd pakolni.

A bringa állapota viszont hagy kívánni valót maga után. A hajtás (lánc, hátsó sor, hajtómű) a kezdetek óta nem volt cserélve, pedig néhány ezer km van már a rendszerben 🙂 Megfelelő külső gumit is kell venni, mert jelenleg igencsak traktorgumi hatása van a dolognak. Szóval tavasszal lesz mire költeni és lesz mit felújítani.
És természetesen a technikai felkészülés mellett a másik fontos szempont a megfelelő erőnlét megszerzése. Futással, sok tekeréssel és fogyással!