3. nap – Irány Ljubljana

Szép tájon haladtunk, végig a Száva völgyében. Jó időnk volt, jól haladtunk.Nem volt szálkai emelkedő. Aztán kb. 25km-re a céltól veszélyesen közelített az eső. Siettünk, de megálltunk egy városban és Sparnál parkoltunk egy bő órát. Majd beöltöztünk susogós mackónak: Decathlon reklám voltunk 😀Végül sehol sem áztunk komolyabban.Azt hittem már soha nem érünk Ljubljanába. Már aBővebben: “3. nap – Irány Ljubljana”

2. nap – A kulcs

Tegnap délután összekapartuk magunkat és túráztunk egyet a celjei várhoz. A felvezető út brutális. 10% feletti emelkedők. Izzadtunk, mint a kutyák. Többször megálltunk pihenni. Az egyik ilyen kanyarban el kezdett szemerkélni az eső. Még jól is esett. Majd el kezdett zuhogni. Még az is. Aztán ahogy a levegő is hűlni kezdett már annyira nem voltBővebben: “2. nap – A kulcs”

2. nap – Már a sátorban alszunk

8 óra vonatozás, szinte nulla alvás. Hajnalban megérkeztünk a kihalt, de annál szebb Celjébe.Mászkáltunk az üres utcákon, végül a folyó partján ettük a maradék kaját, reggel 5-kor 🙂 Hangulatos volt.Majd áttekertünk a fél városon a kempinghez. Kedves angolul tudó személyzettel volt dolgunk. Úgyhogy roppant magas szintű angol tudásommal pikk-pakk megbeszéltük a lényeget. Sátort belőttük aBővebben: “2. nap – Már a sátorban alszunk”

1. nap – Pest – Celje

Vártunk két órát a Keletiben a nemzetközi járatra. És így időben fel tudtuk pakolni a bringákat. A vonat már indult, amikor a csomagokkal a két vagonnal arrébb lévő helyünkre indultunk. A folyosón egy rakás angol vagy amerikai fiatal. “Sorry, sorry, thanks, thanks!!!” Vicc. Es ezt 4x 😀 Lényeg, hogy a helyünkön vagyunk, bringák lezárva. BárBővebben: “1. nap – Pest – Celje”

Őrségi felkészülés

Beindult a nyaralás és ma volt egy kis időm tekerni. Így elindultam Szentgotthárd felé. Majd onnan Farkasfa és Szalafő felé jöttem haza. Elég dimbes-dombos a táj. Alföldi gyerekként kemény. Ez a 48km is bőven elég volt, de jól esett. Jó lenne még a héten többször is menni.  Szentgotthárd Kifelé Farkasfáról Stravan a mai track: https://www.strava.com/activities/1706802590/shareable_images/map_based?hl=en-US&v=1531763907

Utolsó hét

Már csak egy hét és indul a túra. Bringák rendben, vonatjegyek megvannak és az utasbiztosítások is. Több helyen kempingben leszünk és nem kell előre helyet foglalni, csak szólni pár nappal korábban, hogy megyünk és számítsanak ránk. A velencei Camping Fusinaban még ez se szükséges. Sokáig egyáltalán nem tekertem, így van mit bepótolni. A múlt hétenBővebben: “Utolsó hét”

Előzetes nyomvonalak

A jelenlegi álláspont szerinti útvonaltervünk: Maximum 10-11 nap az oda-vissza útra. 1. nap feljutás Pestre vagy Székesfehérvárra, ahol nemzetközi vonatra szállva -esti járat – eljutunk Celjére. A menetrend szerint a túra 2. nap hajnalán, fél 5 körül érünk a Cilleiek fészkébe. Ezt a napot itt is töltjük. Pihenés, felkészülés, vár – és városlátogatás. 3. napBővebben: “Előzetes nyomvonalak”

Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el